Az ugy kezdodott, hogy Filipi megkert, hogy kedd este menjek at hozza segiteni, nehany dobozt az autojabol a hazuk alagsoraba levinni. Tudtam, hogy keszulnek a Dominikai Koztarsasagba ( a tovabbiakban DK) egy onkentes orvosi missziora, de a dobozok es a misszio kozott eloszor nem talaltam semmilyen kapcsolatot. Amikor meglattam a mintegy 20 nagymeretu, es meglehetosen nehez dobozt, nyilvanvalova valt, mi is van bennuk. A Prof szinte suttogva kozolte, hogy gyogyszerek, amelyeket egy gyogyszercegtol adomanykent szerzett, s amiket a DK-ba tervez eljuttatni.
De mivel siman postan feladni nem tudta ugy, hogy az 2 nap mulva odaerjen, ezert amennyit csak tudtak sporttaskakba csomagolva keszultek elvinni masnap magukkal – a felesege, Frances is ment. Miutan mindosszesen ketten mentek, s a csomagok sulya tobbszorosen meghaladta az o sajat testsulyukat is, megkert arra, hogy masnap reggel csatlakozzak hozzajuk a repuloterig es segitsek a csomagjaikat behordani es feladni. Nem titkoltan az is resze volt a tervenek, hogy ha valamilyen oknal fogva nem engednek fel azt a sok gyogyszert a gepre, akkor azokat en szallitom majd vissza es orzom amig ok haza nem ernek. Belementem.
Reggel aztan siman ment minden a repteren, semmi gond nem volt a csomagokkal. Mar eppen elbucsuztam volna toluk, amikor varatlanul megkerdezte, hogy mit csinalok a heten, van-e valami kulonosebb dolgom, amit nem lehet elhalasztani. En persze gyanutlanul elsoroltam a het hatralevo reszere tervezett elintezendo dolgaimat (egy-ket erdekesnek igerkezo mutet megtekintese, nehany korlap atfesulese ujabb adatok utan, a leadni kivant absztraktom veglegesitese stb). Ismerve ot, a kerdes persze koltoi volt, amit mi sem igazolt jobban, hogy szinte meg sem varva a mondat veget, nekem szegezte a kerdest, ami azert kisse megdobbentett: el tudnek-e utazni masnap utanuk a DK-ba? Szerintem a “dobbenet” es “elkepedes” szavak angol megfeleloi azon nyomban kiulhettek az arcomra, mert rogton magyarazni kezdte a dolog fontossagat, eselyt sem adva eloszor arra, hogy valaszoljak. A mondanivalojanak a lenyege az volt, hogy annak a misszionak, amire indulnak, gyakorlatilag semmi ertelme nem lenne, ha egy – az elozo napig meg nem erkezett, de varhatoan aznap megerkezo – orvosi muszer es a hozza tartozo kis kazettak valamilyen modon nem jutnak ki csutortokig. Ok probaltak ezt megszervezni minden kovet megmozgatva, de sehogyan sem jott ossze, ugyanis ezeket a kazettakat eroteljesen huteni kell a felhasznalasig, amit egyik gyorspostaval foglalkozo ceg sem tudott garantalni, nem beszelve arrol, hogy nem is ert volna oda idoben. Tehat o arra gondolt, hogy masnap en utanuk vihetnem ezeket a dolgokat. Igazabol nem volt mas valasztasom, mint hogy igent mondjak, hiszen ugy tunt ez valoban jelentos segitseg lenne nekik.
Persze hazudnek, ha azt mondanam, hogy a kalandvagy kisordoge – ami akkorra mar nagyocska Belzebubba nott J – nem jatszott kozre a dontesemben... Azt viszont azert sajnaltam, hogy a Krisztaval nem tudtam elotte ezt megbeszelni, mert azert az O velemenyere is kivancsi lettem volna es hat kesz tenyek ele allitani sem szeretem (bar neha igy konnyebb…).
Szoval a kocka elvettetett, csak arra kellett varni, hogy az aznapra igert csomagok tenyleg megerkezzenek, es nem utolso sorban, legyen szabad repulojegy masnapra. Igy hat a nap nagy resze rohangalassal, papirok, engedelyek beszerzesevel (kell-e vizum egyaltalan, pecset, hogy vissza tudjak jonni az USA-ba) es varakozassal telt. Delutan 4-kor aztan telefonaltak az egyetemi gyogyszertarbol, hogy megjott minden, mehetek ertuk. Az eszkozt – ami egy kreatinin szint mero volt egy ciposdoboz meretu csomagban – magamnal kellett tartani az ut egesz ideje alatt a rendkivuli, razkodassal es utodessel szembeni erzekenysege miatt, a hozza valo kazettak egy hutotaskaban jegakukkal korulveve pihentek a repulogep gyomraban. Eredetileg szarazjegben erkeztek, de azt a gepre felvinni nem lehet, ezert pakoltak jegakuk koze. Ellattak mindenfele jotanaccsal es szallitasi levelekkel angol es spanyol nyelven, hogy a lehetosegekhez merten minel kevesebb gondom legyen az utamba kerulo hivatalos szervekkel. Este elalvas elott felalomban azert meg atsuhant az agyamon, hogy valoszinuleg a legegyszerubb vamosban is konnyen gyanut fog kelteni az a teny, miszerint egy magyar allampolgar, az Egyesult Allamokbol a DK-ba igyekszik bejutni egy bonyolult elektronikai eszkozzel a kezipoggyaszaban, valamint egy hutotaskaval teli, ki tudja mifele dolgokkal a feladott csomagok kozott. Mar szinte lattam magam egy CIA uzemeltetesu vagy egy – meg rosszabb! - dominikai borton legmelyen, amint kegyetlenebbnel kegyetlenebb vallatasi modszerekkel probaljak kihuzni belolem a titkos terrorista szervezetem nevet, de en nem torok meg, hanem amikor vegre kormok nelkul, veresen, felholtra verve visszavisznek a cellamba, csak annyit karcolok a falra, hogy FILIPI…J
Masnap – Kriszta szerint kora hajnalban – mar 7-kor az omahai repteren voltunk. A csomagfeladas tulajdonkeppen meglepoen konnyeden ment. Odaerven kinyitottam a hutoladat es megmutattam a pult tuloldalan levo nonek az “arut” es gyorsan magyarazni kezdtem, hogy mit is szeretnek feladni, valamint arra kertem, hogy hivjon ide egy vamost, hogy sajat kezuleg tudjam lezarni a hutoladat – ugyanis fel voltam szerelve egy eros ragasztoszalaggal. Eleg unott hangon kozolte, hogy hiaba minden, ide nem jon senki, ugyhogy zarjam csak le, majd az ugyis rutinszeru vizsgalat utan a biztonsagiak lezarjak a maguk modjan. Nem volt mit tenni, a leheto legaggodobb kepet vagva, mintha legalabbis a Mona Liza eredeti peldanyat adnam ki a kezeim kozul, ratettem a taskat a merlegre. Aggodalmam nem volt alaptalan, mert a pult mogott szolgalatot teljesito fekete fiatalember – fulen bombolo funkyt sugarzo fejhallgatoval, hanyag egyszeruseggel atdobta a ladat a mogotte futo szalagra. Nagyot nyeltem es addig kovettem a szememmel, amig el nem nyelte a szalag vegen levo nyilas. Megkaptam a beszallo kartyaimat es mehettem a dolgomra… Rovid beszelgetes utan Krisztaval elvaltunk es elindultam a biztonsagi vizsgalat helyszine fele. Kisse kinos volt, zoknira vetkozve, majd egy percig a femdetektor tuloldalan, szuros pillantasok kereszttuzeben varakozni, de hat kenytelen voltam turelmesnek mutatkozni, ugyanis vagy haromszor visszahuztak a rontgen ele a holmijaimat es tobben is a monitor ele gyultek kerdo tekintettel a monitorra bamulva. Bajseltelmem beigazolodott, ami a kutyu gyanussagat illette. Vegul megelegedtek azzal, hogy alaposan megnezzek maguknak a szerkezetet, majd tovabbengedtek. Azert megkonnyebbultem. A repulout sima volt, nem szamitva azt a kb. 35 percnyi kesest, amit osszeszedtunk Dallasig, az elso atszallas helyszineig. Ez onmagaban nem hangzik soknak, azonban a kovetkezo gep indulasaig igy mar csak 10 percem maradt, ami ugye nem olyan sok, figyelembe veve azt is, hogy a gep vegeben ultem, ahonnan onmagaban 10 perc kiverekedni magat az embernek. Nem beszelve annak a lehetosegerol, hogy a hutotaskat nem tudjak ennyi ido alatt attenni a kovetkezo gepre, es az utazas igy teljesen ertelmet vesztene. Mondanom sem kell, hogy verejtekben uszva erkeztem az atszallashoz, a kapu termeszetesen a repter masik felen volt… Oriasi mazlimra a Miamiba tarto gep 15 perc kesessel indult -legalabbis ez volt kiirva. Gondoltam, ilyen mazlim is csak nekem lehet! Probaltam megszaradni, lehulni egy kicsit. Kesobb kiderult, hogy erre lesz vagy egy oram, mert meg ennyit varni kell az indulasig. Epp hogy megszaradtak az utolso verejtekcseppek is az arcomon, amikor belem nyillalt a felismeres, hogy igy mar viszont veszelyben a kovetkezo – Santo Domingoba indulo – gep elerese! Ahhoz a csatlakozas ugyan agy ora, ami a papirforma szerint boven elegendo – de abbol maris elvesztettem 50 percet. Ugy latszik, koran orultem… A gepen egy jokora darab, fiatal es vidam amerikai no mellett kaptam helyet. Gyorsan kiszurta, hogy kulfoldi vagyok es elkezdett faggatni. Jot beszelgettunk minden felerol (egeszsegugy, politika, gazdasagi helyzet stb), igy legalabb elterelodott a figyelmem a kovetkezo ram varo kihivasrol, ami mar veszesen kozelgett. A gep meg joforman le sem szallt es meg sem allt, de en mar az ajtoban toporogtam, hogy aztan mint akit puskabol lottek ki, lobogo hajjal J rohanjak a kovetkezo repulohoz. Persze mondanom sem kell, hogy ismet megdontottem a repteri hosszu tavu futas rekordjat! Amikor a hirtelen jott oxigenhiany miatti elhomalyosult latasom visszatert es a nadragszaramon kicsorgo verejtek mar kisebb tocsaba gyult korulottem, akkor szembesultem azzal a tennyel, miszerint az a gep is kesni fog kb. 20 percet. El sem akartam hinni…megusztam! Innen mar nagy baj nem lehet. Az ut utolso reszlete mar nem tartogatott varatlan esemenyeket, s talan egy kicsit karpotolt a lemeno nap elotereben elterulo oceanpart, ami meg a repulogep ablakabol is gyonyoru volt.
Santo Domingo. A Dominikai Koztarsasag fovarosa, mintegy 1.5 millio ember otthona. Az orszagba belepeshez eloszor egy ablakhoz tereltek minket, ahol 10 $ elleneben kaptunk egy ugynevezett Turista Kartyat, ami a legalis belepeshez kellett. Ezutan jott az altalam legnehezebbnek velt mutatvany: a hataron valo belepes. Az elso “stacio” az imigracios vizsgalat volt. Termeszetesen tipikus latin-amerikai modra tortent minden. Egy, a fontossaga teljes tudataban levo - es ezt minel szurosabb tekintettel es marha lassu mozgassal alatamaszto – hivatalnok ult a pultban. Angolul megszolalni es erteni egyaltalan nem volt hajlando – en meg nem akartam spanyolul megszolalni, mert ugy ereztem annyira mar nem megy jol, hogy barmilyen kerdesre valaszolni tudjak, igy odaadtam azt a spanyol nyelvu levelet, amit meg Omahaban kaptam direkt erre az esetre. Elkepeszto lassan, neman elolvasta az egyik vamtiszt, majd jelentosegteljes mozdulatot teve atadta egy masiknak, aki mellette ult. Az is elolvasta, ami nem tartott kevesebb ideig, mint az elozo. Persze egy szo sem esett. Kicsit meg tologattak a papirjaimat, ingattak hozza a fejuket – ami szerintuk meg inkabb fokozta a jelentoseguket -, majd egyetlen szot sem szolva visszaadtak mindent es elfordultak. Eloszor nem is tudtam, hogy most mi van, majd elindultam a vamvizsgalat fele gondolvan ugy is szolnak, ha meg nem lehet menni. Miutan vartam vagy 30 percet a hutoladara – mar kezdtem azt gondolni, hogy nem erkezett meg, de szerencsere igen! -, elindultam a vam fele. Ugy neztem, hogy minden kicsit is gyanus – es fokent amerikai - allampolgart nagyon megneznek. Azt irtak abba a tajekoztatoba, amit az Egyetem ad minden ide latogato diakjanak, dolgozojanak, hogy a vamosokkal nem szabad ellenkezni es nem szabad eroszakoskodni, ha el akarnak venni valamit, mert abbol komolyabb baj is lehet. Hat mindenesetre igyekeztem volna megfogadni a tanacsukat, mikozben eszembe jutott az elindulas estejen felalomban felvillano kep a bortonnel meg a kinvallatassal… J De szerencsere teljesen maskepp tortent minden. Elem jott egy igazi alacsony, kopcos, a hajat kis kontyban hordo, szemuveges latin holgyemeny es elenken erdeklodott az irant, hogy en vagyok-e az, aki a Creighton Misszioba igyekszik. Persze ezt egy eros angol-spanyol keverek nyelvet hasznalva kerdezte, ami arra kesztetett, hogy elokaparjak valamit a mar igencsak megkopott spanyol tudasombol. Vegul is megertettuk egymast, igy atvezetett a szigoru vamosok gyurujen a kijaratig, ahol mar ketten vartak ram a Misszio munkatarsai kozul. Az egyik a Creighton misszios munkajat vezeto fiatal no volt, a masik pedig az ott dolgozo sofor, asszistens, or, anyagbeszerzo stb. szoval mindenes egy szemelyben (Juan). Gyors bemutatkozas utan ellenoriztuk a lada tartalmat, ami szerencsere nem melegedett fel a kritikus homerseklet fole, igy mindanyian megnyugodhattunk.
Az ut a misszioba kellemesen telt, jol elbeszelgettunk. Az elso meterek megtetele utan visszatertek a mexikoi emlekek, latvan az embereket, autokat, feliratokat, erezven az illatokat, az igazi latin esti hangulatot. Szivet melengedteto volt! J Azert nem volt sok idom az emlekekben valo elmerulesre, mert a jelen ezt nem tette lehetove. Eleg gyorsan szembesultem azzal, hogy itt a kozlekedesi stilus, az altalam eddig latottak egyikehez sem merhetoen eszmeletlenul durva! Gyakorlatilag 40 percen keresztul – amig ki nem ertunk a fovarosbol – percenkent otszor ereztem ugy, hogy most fogunk osszeutkozni az elottunk-mogottunk-mellettunk haladoval. Jobban korulnezve nem is lattam olyan jarmuvet – mert autonak a helyiek altal hasznalt kozlekedesi eszkozok egy jo reszet nehezen lehetett nevezni -, amelyik ne lett volna legalabb 2-3 helyen megnyomva, beszakadva, megtorve. A savok kozotti szaggatott vonalak, mar ahol voltak, gyakorlatilag semmit sem jelentettek a helyieknek, ugyanugy, ahogy a kozlekedesi lampak sem. Egy savban gyakran ket auto kuzdott egymassal a jobb pozicioert, mikozben a soforok a dudan tenyereltek. Az autok kozott motorosok cikaztak halalt megveto batorsaggal gyakran 3 emberrel a fedelzeten! Allitolag nem ritka, hogy 5! ember ul egy Simson meretu takolmanyon. A piros lampat tobbnyire csupan figyelmezteto jelnek tekintik arra az esetre, hogy mas is johet a keresztezodesen keresztul, akinek azert, ha lehet adjanak elsobbseget. J Arrol, hogy a leglassabb teherautok is a belso savban kozlekedtek, mar nem is erdemes beszelni...
Szoval nem kis szerencsevel (Juan szerint minden kulonosebb veszely nelkul) kiertunk a varosbol, ahonnan 2 orara volt a Misszio. A Missziot 37 evvel ezelott nyitotta itt a Creighton Egyetem jezsuita vezetese. Mint minden hasonlo intezmeny, ez is csak egy kis haziko volt kezdetben, aztan a hosszu evek alatt egy nagyon hangulatos es a maga modjan igen jol felszerelt komplexumma notte ki magat. Az ottani epitesi stilushoz es eghajlathoz igazodva engem leginkabb egy kolostorra emlekeztetett, de annal egy kicsit nyitottabb jellegu. Alacsony, altalaban 2 szintes epuleteket kell elkepzelni, amelyek egy termetes, homokkovekkel burkolt udvart - kozepen kis szokokuttal - vesznek korul. Az epuletek udvar fele eso oldala egy kerengo-szeruseget alkot, amin korbejarva el lehet jutni a kis kapolna bejaratahoz, az ebedlohoz es a konyvtarhoz, na meg persze az irodakhoz es kulonbozo feladatokat ellato egyeb helyisegekhez. Innen van kijarat egy-egy kis sikatoron at a kivulrol, utolag hozza epitett orvosi rendelo- es muto-komplexumhoz, valamint a vendegek es onkentesek elszallasolasara kialakitott, dzsungelt idezo buja novenyzettel korbevett kis fahazakhoz.
Nehez igazan jol visszaadni a hangulatat a helynek, talan nem is lehet, de tenyleg szivet melengeto!
